Vissza

Sorszám: 2025/43

USB-s töltőállomással ellátott ülőhelyek, padok

USB-s töltőállomással ellátott ülőhelyek telepítése a Lakkozó utcai körnél (Csokonai Gimnázium és a Bőrfestő kutyafuttató között elhelyezkedő), Bőröndös sétány és a Református Gyülekezet közötti területen, valamint a Szilas futókörnél.


Ez a javaslat USB-s töltőállomással ellátott ülőhelyek telepítésére szól. Számos helyszínen megtalálhatóak már Budapesten, amelyek nemcsak az elektronikus eszközök töltése szempontjából hasznosak, de a közösségi élet építését is szolgálhatják azzal, hogy a fiatalok találkozóhelyeivé válnak. Ezen felül biztonsági előnyei is lehetnek. Egy mobiltelefon lemerülése komoly kockázatot jelenthet, főleg gyermekes családok körében, idősebb emberek esetében. Fontos, hogy adott esetben segítséget lehessen hívni, ehhez azonban feltöltött telefonokra van szükség. Ha éppen merülőben van az eszköz, ezek a padok hatalmas segítséget tudnának nyújtani ezekben az esetekben. Ehhez Újpest sok ember által látogatott területei lennének a legmegfelelőbbek; a Lakkozó utcai kör (Csokonai Gimnázium és a Bőrfestő kutyafuttató között elhelyezkedő), Bőröndös sétány és a Református Gyülekezet közötti terület, valamint a Szilas futókör.

Szavazás

0
szavazatot kapott
A szavazás véget ért!

Adatlap

Hard

Megvalósítás költsége

18 000 000 Ft

Helyszín

a Lakkozó utcai kör (Csokonai Gimnázium és a Bőrfestő kutyafuttató között elhelyezkedő), Bőröndös sétány és a Református Gyülekezet közötti terület, valamint a Szilas futókör.

Csatolt dokumentumok